An FPS horror game set in a surreal, dark and deadly biomechanical world never seen before.
Egy FPS horror játék, mely egy olyan szürreális, sötét és halálos biomechanikai világot épít fel, amilyet még sosem láttál.
Az Inner Chains világának törvényeit senki sem szabhatja meg. Az emberiség csupán egy aprócska porszem ebben az ellenséges univerzumban. Szeretnéd túlélni? Fejtsd meg a rejtelmeit.
Egy bolygó a messzi jövőben. Egy darab kő, mely sodródik az űrben s már rég nem az, ami volt. Emberi beavatkozás nélkül, a természet alkalmazkodott az új körülményekhez, visszafoglalván azt, amit egyszer elvettek tőle. A tökéletességre való törekvés közben elkezdett összeolvadni az elhagyatott technológiával, ezáltal teremtve meg a biomechanikai lényeket.
A saját eszközeikre hagyatkozva, az ember által gyártott technológia is megváltozott miközben megpróbált beilleszkedni az új környezetbe. A technológia és a természet között hamarosan egy erős szimbiózis alakult ki. Nehéz volt meghatározni, hogy mi az ami él, és mi az, ami mechanikus az Inner Chains világában.
Több millió éves biomechanikai evolúció után az emberiség ismét az ökoszisztéma fontos részévé vált. Ennek ellenére nem tudott magas fejlettségi szintet elérni. Következésképpen, az emberi faj, saját történelmének tudatában, nem képes teljes egészében megérteni és kontrollálni a rendelkezésére álló fejlett technológiát. Az Inner Chains világában élő emberek ezt természetesnek veszik és a bolygó erőforrásainak előnyeire összpontosítanak. Van még valami, ami nem változott az évezredek alatt: az emberek még mindig résztvevői olyan alapvető szociális problémáknak, mint a hit, dominancia, elnyomás és manipuláció. Ez több kaszt kialakulásához, és ennek következtében, egy adott csoport felsőbbrendűségéhez vezetett. Ők fedezték fel leghamarabb ezeket a mechanizmusokat, megtanulták hogyan kell megfelelően használni őket s ezáltal hatalomhoz jutottak. Másoknak ezt el kellett fogadniuk.
Mint e világ egyik lakója, a fejed tele van tömve az Uralkodó kaszt tanaival. Az egyetlen célod, hogy megtaláld az Utolsó Remény elnevezésű mitikus helyet és hogy elhagyd ezt a degenerált, haldokló bolygót egyszer s mindenkorra. Fanatikus hévvel vágsz bele a kalandba, de hamar világossá válik, hogy semmi sem az aminek látszik ebben az idegen világban. Harcolnod kell a túlélésért, ellenséges állat- és növényvilággal kell szembe szállnod és túl kell lépned saját gyengeségeiden. Szemmel kell tartanod a környezeted és fel kell fedezned a játék világának titkait. A túlélésed csak és kizárólag az éberségeden, józan ítélőképességeden, gyors reflexeiden, a pontosságon és a környezetnek a saját előnyödre való kihasználásán múlik.
Minimum Requirements:
Recommended Requirements: